Tájékoztató az UNIQA lakásbiztosításokkal rendelkező ügyfeleinknek a legfontosabb tudnivalókról
A lakásbiztosítási szerződés évfordulóján túl minden év márciusában lehetőség van arra, hogy költségmentesen új lakásbiztosításra váltson.
A lakásbiztosítási szerződés évfordulóján túl minden év márciusában lehetőség van arra, hogy költségmentesen új lakásbiztosításra váltson.
Talán még legkitartóbb olvasónk sem emlékezhet annyira érdekes piaci mozgásokra, amit idén januárban láthattunk, sőt még azt is el tudjuk képzelni, hogy néhány ügyfelünk soha nem látott még olyat a piacon, ami most történik. De a poént nem illik rögtön a legelején lelőni, ezért érdemes inkább a Hónap Hírével kezdeni ezt a hírlevelet.
Ahhoz képest, hogy mentálisan elképesztően megterhelő évet tudnak a hátuk mögött a befektetők, végül hozamok tekintetében kiváló évet zárhattak szinte minden eszközosztályban. Az évvégi Mikulás-rali ezúttal némiképp viszont felemásra sikeredett és a karácsony körüli alacsonyabb kereskedési forgalmú napok ezúttal inkább csak ingadozást hoztak emelkedő részvényárak helyett.
Idén is megrendeztük immár hagyománnyá vált jótékonysági sütivásárunkat székházunkban, amelynek teljes bevételét a KórházSuli Alapítvány munkájának támogatására ajánlottuk fel. Büszkék vagyunk kollégáinkra, akik szívvel-lélekkel készítették el a finomságokat, és nagylelkű adományaikkal is hozzájárultak a sikerhez.
Amikor a novemberi eseményeket kell összefoglalni, minden, de tényleg minden az amerikai választások eredményének tükrében értelmeződik újra. Az amerikai kongresszusi- és elnökválasztás végeredménye viszonylag gyorsan előállt Donald Trump győzelmével. De anélkül, hogy az újonnan érkező gazdaságpolitikai lépések elemzésébe belemennénk, érdemes megmaradni a felszínnél és pusztán csak a politikai eseményekre rápillantani.
Októberben az előző hónapok nyaktörő emelkedése után némileg korrigáltak a piacok és talán nem is véletlenül. A makrogazdasági adatokat tekintve világszerte egyelőre a lelkesedésen kívül azért nem tapinthatóak ki egyértelműen az erősödés jelei. Hazánk ismét visszasüllyedt a technikai recesszióba és az elmúlt hét negyedévből a mostani adattal együtt immár ötben csökkent a gazdasági aktivitás.
A hektikus nyár után a szeptember tipikusan az év egyik legrosszabb hónapja szokott lenni tőzsdei szempontból és az indulás semmiképpen sem festett jól. Az olaj kilőtt az égbe, az arany emelkedésnek indult, a jen erősödött, a kötvényhozamok szakadtak, de ez csak átmeneti állapotnak bizonyult.
Bár a hónap eleje és vége között viszonylag enyhén emelkedtek a részvényindexek, igen volatilis hónapról van szó, ha megnézzük a lezajlott eseményeket - a japán tőzsdétől kezdve egészen az amerikai elnökválasztás kérdéséig.
Áprilisban megállt a részvénypiacok fölfelé menetelése és viszonylag tempós korrekciós fázis kezdődött meg a hónap elején.
Az UNIQA Biztosító egyre növekvő figyelemmel fordul a fenntarthatóság felé, hiszen ma mindenkinek szerepet kell vállalnia a környezetvédelemben. De valójában mi is tesz fenntarthatóvá egy biztosítót?
Viszonylag kiismerhető minta mentén folytatódott a kereskedés a tőkepiacokon a tavasz első hónapjában is.
Az UNIQA friss felmérése feltárja a biztosítási szektor előtt álló kihívásokat és felfedi, hogy a magyar ügyfelek milyen elvárásokkal tekintenek a jövő biztosítására.
Bár az év első hetében megbotlott a piac, január további részében már emelkedtek az árfolyamok és a lendület kitartott februárra is.
Milyen gyorsan talált magára az ünnepek után a részvénypiac? Mi köze van a mesterséges intelligenciának ahhoz, hogy mely részvények szárnyaltak januárban? Melyik világgazdasági eseményre figyeltek a befektetők 2024 elején? Szakértői hírlevelünkben ismét összefoglaltuk az elmúlt hónap legfontosabb befektetési híreit.
A 2024. január 1-jétől hatályba lépő jogszabályi változások értelmében – a lakásbiztosítási szerződésének évfordulóján túl további egy alkalommal – minden év márciusában lehetősége van arra, hogy költségmentesen új biztosításra váltson.
Ünnepi hangulatban telt a tőkepiacokon az év utolsó hónapja, az idei igen magas hozamokat decemberben még megfejelte utoljára a piac. Azt is lehetne mondani, hogy a piaci hírektől szinte teljesen függetlenül a történelem tankönyvek szerinti évet tudhatunk magunk mögött és egyáltalán nem állnánk messze a valóságtól.
Karácsonyi jótékonysági sütivásárt tartottunk. A kollégák által összegyűjtött összeget az UNIQA kiegészítette, így két alapítvány támogattunk, hogy az ünnepek közeledtével, együttműködve adhassunk azoknak, akiknek igazán szükségük van rá.
November hónapban olyan masszív részvénypiaci emelkedést lehetett látni világszerte, amire már évek-évtizedek óta nem volt példa. Mi áll a háttérben?
Ha valaki csak a tőzsdei almanachok alapján próbálja megtippelni a részvénypiacok arányát, az tisztában van vele, hogy szezonálisan az őszi hónapok, ezen belül is az október hozza el átlagosan a leggyengébb teljesítményt az évben, hogy aztán november-decemberben a Mikulás-rali mindent helyre tegyen.
Folytatódott az augusztusi borongós hangulat a piacokon az ősz első hónapjában is. Jellemzően az összes fontosabb részvénypiacon lefele vették az irányt az árfolyamok, annak ellenére, hogy egyébként összességében nem volt különösen fontosabb piacmozgató hír a háttérben ezúttal.
Ahogy arra tőzsdei almanach alapján számítani lehetett, a nyári részvénypiaci rali megakadt és augusztusban már lefelé morzsolódó árfolyamok voltak jellemzők a történelmi csúcsok után sokfelé, alacsony forgalom mellett.
Építkezve a júniusi jó hangulatra, a nyár közepén tovább folytatták menetelésüket a részvénypiacok világszerte. Bár a piaci forgalom visszaesett, elég vevő volt mindenütt ahhoz, hogy új éves – vagy néhány esetben történelmi – csúcsokra ugorjanak az indexek.
A Magyar Nemzeti Bank álal indított DLT-projekt célja egy olyan naprakész, egységes nyilvántartás létrehozása, mely a lakásbiztosításokat és hitelbiztosítéki fedezeteket tartalmazza. Ezáltal a jelzáloghitelhez szükséges hitelbiztosítéki fedezet nyújtását egy helyen, a hitelintézet és a biztosító többszöri felkeresése nélkül lehet a jövőben intézni.
Bővült és új tagokkal erősödött az UNIQA Igazgatósági testülete.
Az UNIQA Biztosító vezérigazgatója átfogó interjút adott a portfolio.hu-nak a biztosítási piac jelenlegi helyzetéről, az insurtech forradalom állásáról és a biztosítások jövőjéről.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Fenntartható globális részvény, €-Fenntartható globális részvény és Fenntartható menedzselt kiegyensúlyozott eszközalapok befektetési politikáit a Biztosító 2023.06.23-i hatállyal módosította.
Egyelőre semmiképpen nem a tipikus nyári pangást lehetett látni a tőkepiacokon, pedig a június-július-augusztus jellemzően alacsony forgalom melletti oldalazással telik a lanyha befektetői érdeklődés miatt. Ezzel szemben a részvénypiacok kiválóan teljesítettek a nyár első hónapjában, köszönhetően elsősorban az amerikai részvénypiac iránymutatásának.
Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be a biztosítótársaság vezérigazgatói pozícióját, családi okokból Kanadába költözik, július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.
Májusban összességében nem panaszkodhattak a befektetők, hiszen ugyan alapvetően nem nagyon mozdultak semerre az indexek, de a gazdasági és egyéb hírek eközben eléggé negatívak voltak.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Biztosító négy eszközalapjának 2023.03.30. értéknapi árfolyama – azok mögöttes befektetési alapjának hibás árfolyama okán – tévesen került kiszámításra. A hibát a Biztosító 2023.04.17. napján észlelte, melyet követően haladéktalanul megkezdte az intézkedést a tévedés kijavítása érdekében.
Március hónap alapvetően iránykereséssel telt a részvénypiacokon, de a hónap második felében látható jelentősebb felfelé mozgást a globális kötvénypiaci hozamesés indította be.
Dinsdale Julianna, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója is részt vett a Portfolio Biztosítás 2023 konferencián, melynek vezérpaneljén a szektor előtt álló kihívásokról és jövőről beszélgetett négy felsővezető.
Bár mint korábbi hírlevelünkben írtuk, 2022 utolsó hónapjában elmaradt a Mikulás-rali, úgy tűnik csak késett egy kicsit. Az idei év első hónapjában ugyanis masszív részvénypiaci rali volt mindenütt, gyakorlatilag kimaradó régió nélkül.
Az UNIQA Biztosító vezérigazgatója a Pénzcentrumnak adott átfogó interjújában az elmúlt hónapok tapasztalatairól és tanulságairól számolt be. Többek közt a vállalat 2022-es eredményeiről, valamint az infláció és recesszió várható hatásairól adott tájékoztatást.
Nem úgy sikerült a 2022-es év, ahogy arra sok befektető számított, hiszen jellemzően jelentősebb mértékben estek a részvényárfolyamok decemberben, annak ellenére, hogy egyébként szezonálisan általában a december az egyik legjobb teljesítményt hozó hónap szokott lenni a piacokon.
A Raiffeisen Bank fiókhálózatában elérhető rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött biztosítási termékeinkhez, vagyis a Dimenziók Bónusz életbiztosításhoz és a Harmónia Bónusz nyugdíjbiztosításhoz 2022. november 17-étől új eszközalapokat vezetünk be, tovább szélesítve ezzel a választható befektetések horizontját.
Szerencsére a tőzsdei inga októberben a másik irányban lengett ki, és ugyan egyik háttérben húzódó folyamatban nem történt jelentős változás, ezúttal fölfelé vettek nyaktörő irányt a részvényárfolyamok.
A tőzsdei almanach-ok szerint hagyományosan a szeptember a leggyengébb hónap a részvénypiacokon és erre az idei évnek sem sikerült rácáfolni.
Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy a Success Absolute „A” és a Success Relative „A” eszközalapok befektetési politikáját a Biztosító módosította.
Biztosítónknak kiemelten fontos, hogy az állandóan változó, formálódó piaci környezetben is folyamatosan kutassa, felismerje és megvalósítsa azokat a lehetőségeket, illetve megoldásokat, amelyek által ügyfeleink igényeit még széleskörűbben és teljesebben kielégíthetjük.
Mint arról 2022. február 25. napján tájékoztatást adtunk, az UNIQA Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító) az ügyfelei befektésének védelme érdekében az ukrán-orosz háború kitörése előtt eladta közvetlen orosz részvénykitettségét az érintett eszközalapokból.
Jelen tájékoztatóban a Sberbank Magyarország Zrt.-nél indított végelszámolással érintett ügyfelek biztosítási szerződésével kapcsolatos be- és kifizetésekere vonatkozó ügyféltájékoztatónkat olvashatja.
A kialakult háborús helyzet miatt Ukrajnát a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta, így az országba történő beutazás semmilyen körülmények között nem javasolt.
Az elmúlt időszakban Ukrajna és Oroszország között kiéleződött konfliktusra, illetve kialakult háborús helyzetre tekintettel az alábbi tájékoztatást nyújtjuk.
Sok autós gondolja úgy, hogy mivel mindenki rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással (hiszen az kötelező), már elébe is ment a lehetséges káreseményeknek. Mi történik azonban akkor, ha úgy keletkezik kár az autónkban, hogy a közelünkben sem volt másik gépjármű, vagy esetleg épp mi voltunk a hibásak az adott helyzetben?