Befektetési Hírlevél - 2024. október

Szokatlan szeptember

A hektikus nyár után a szeptember tipikusan az év egyik legrosszabb hónapja szokott lenni tőzsdei szempontból és az indulás semmiképpen sem festett jól. A közel-keleti konfliktus gyors és hirtelen eszkalálódására idegesen reagáltak a piacok és a befektetők. Az olaj kilőtt az égbe, az arany emelkedésnek indult, a jen erősödött, a kötvényhozamok szakadtak, szóval minden adott volt ahhoz, hogy a kezdeti részvénypiaci esés kiszélesedjen és egy komolyabb korrekció szele borzolta a befektetők idegeit. A rosszkedv azonban nem tartott sokáig és gyorsan megfordult a hangulat, annak ellenére, hogy a katonai műveletek kiszélesedése Libanonban és a Gázai-övezetben nem sok jóval kecsegtetett a közeljövőt illetően.

De az esés megálltával azonnal színpadra léptek a vevők és az arany erősödésének kivételével szinte minden más eszközosztályban fordult a rövidtávú trend és hangulat. Ebben benne lehetett az is, hogy az amerikai és az európai jegybank is folytatta a kamatvágásokat és a japán jegybank is óvatosabb kamatemelési pályát vetített előre a választások után. Erre szokták azt mondani, hogy minden jó, ha a vége jó, de ezúttal tényleg jelentős pluszok jöttek össze végül a hónap végére és egyáltalán nem igazolódott be a szeptemberi historikus trendektől tartók félelme.

Idehaza sem volt unalmas az élet, talán a BUX történelmi csúcsát emelnénk ki a hónap utolsó előtti kereskedési napján, mint legizgalmasabb piaci fejleményt. Az már némileg aggasztó volt, hogy a napvilágot látott augusztusi költségvetési helyzet látszólag kedvező volt és történelmi nagyságú többletről számolt be a Pénzügyminisztérium, azonban az uniós transzferek nélkül már csak egyensúlyi volt a hónap és az áfabevételek továbbra sem a vártnak megfelelően alakulnak az év során. Nem véletlen, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók újabb kormányzati lépések bejelentését harangozták be az őszre, egyebek mellett a budapesti Airbnb lakások megregulázásával egyetemben. Ez utóbbival kapcsolatos érdekes fejlemény volt, hogy a budapesti VI. kerületben szavazást írt ki az önkormányzat az Airbnb teljese betiltásáról és az ottlakók 20%-ának részvétele mellett szűk, 54%-os többséggel végül is a betiltás mellett voksoltak a helyi lakosok.

Daróczi Andor
vagyonkezelési vezető

További híreink, kimutatások

Fejlett piacok

Az amerikai tőzsdék összeségében a történelmi csúcsuk közelében zártak a hónap végén, mindegy két százalékos pluszt összeszedve, de egyáltalán nem volt ilyen rózsás a kép szeptember második hetében, mert a hónapot jó 5-6%-os mínusszal indították a fejlett piacok. A jegybanki kamatvágások azonban nyugtatólag hatottak, így a hónap maradék három hete szinte egyirányú utca volt fölfelé.
 

Fejlődő piacok

A fejlődő piacok sztárja ezúttal egyértelműen az eddig csipkerózsika álmát alvó kínai tőzsde volt. A hónap középn még éppen éves mélypontján tanyázó sanghaji tőzsdeindex hat kereskedési nap alatt 25%-ot ralizott(!) a kormányzati gazdaságiélénkítési lépések bejelentése nyomán. Bár nehéz szétszálazni, hogy ezen belül mennyi volt a megijedt short-pozíciók zárása és mennyi a valós vételi erő, de tény, hogy nagy tőzsdeindexek esetében ritkán látni ennyire látványos mozgást ilyen rövid idő alatt.
 

Menedzselt eszközalapok

 

A kezdeti ijedtség után végül a vegyesalapjaink befektetői is örülhettek, a részvénykitettség nagyságának a függvényében végül mintegy 1-2,5%-ot emelkedtek menedzselt alapjaink árfolyamai szeptemberben. Ezúttal is nyerő stratégia volt a több részvényt tartó eszközalapot tartani, mivel a forintgyengülés és a részvények emelkedése szépen összeadódott a hozamokon belül.

Befektetési döntések során a cél olyan portfólió összeállítása, amely a befektetett értéket meghaladó hozamot biztosít a befektetőnek. Eszközalapjainkkal a választási lehetőségek széles palettáját biztosítjuk a kockázatkerülőtől a kockázatvállaló ügyfelekig mindenkinek, azért hogy az igényeiknek legmegfelelőbb alapokba fektethessék megtakarításukat. Ahhoz, hogy megtudja, vajon Ön mely befektetői típusba tartozik, töltse ki kockázati kérdőívünket!

Az eszközalapjaink könnyebb összehasonlíthatóságát a hozamokat vizsgáló teljesítményméréssel szeretnénk biztosítani.

Már nem értékesített eszközalapok


Jelenleg értékesített eszközalapok

Az aktuális piaci adatokat tartalmazó kimutatásainkkal a célunk, hogy ügyfeleinknek minél szélesebb körű, a piacot leginkább átfogó tájékoztatást nyújtsunk. Ábráinkat ennek figyelembevételével állítottuk össze.

A múltbéli teljesítmények nem szükségszerűen jelzik a jövőbeni teljesítmények alakulását. A befektetési egységek értéke és hozama mind lefelé, mind felfelé változhat, amelyért a Biztosító nem vállal garanciát. A befektető akár a befektetett tőke összegét is elveszítheti. Külföldre befektető eszközalap esetében annak értéke a devizaárfolyamok elmozdulása miatt is változhat. A Biztosító mindent elkövetett annak biztosítására, hogy a leírtak alaposak és teljesek, és a vélemények megalapozottak legyenek. A Hírlevél nem befektetési ajánlat és nem is tekinthető az eszközalap vételére vagy eladására vonatkozó ajánlatnak.

Korábbi hírleveleink