Befektetési Hírlevél - 2024. december

Csak egy legény maradt talpon

Viszonylag egyszerű dolga van az egyszeri krónikásnak, amikor a novemberi eseményeket kell összefoglalnia, hiszen minden, de tényleg minden az amerikai választások eredményének tükrében értelmeződik újra. Az amerikai kongresszusi- és elnökválasztás végeredménye viszonylag gyorsan előállt, hiszen Donald Trump és a republikánusok meglepően sima győzelmet arattak, így nemcsak az elnöki szék, hanem a Kongresszus alsó- és felsőháza is republikánus irányítás alá kerül január 21-étől. Utoljára szintén Trump elnökségének első két évében volt republikánus irányítás alatt a Kongresszus, de abban az időben Trumpnak a saját pártjával is hadakoznia kellett a politikai irányításért, most viszont a párt is rendkívül lojális a régi-új elnökhöz. Ennek következtében a piaci reakciókban is felnagyítódtak azok a várható következmények, amikre a piaci szereplők számítanak az új elnök adminisztrációjától. De anélkül, hogy az újonnan érkező gazdaságpolitikai lépések elemzésébe belemennénk, érdemes megmaradni a felszínnél és pusztán csak a politikai eseményekre rápillantani.

Elsőként érdemes kiemelni, hogy már az elnökválasztás másnapján felbomlott a német koalíciós kormány, és bár nem valószínű, hogy az eredmény miatt – vélhetően már korábban eldőlt, csak az eredményt várták meg a koalíciós partnerek – mindenesetre Németországban is előrehozott választások várhatóak februárra, így váltás lesz Európa legnagyobb gazdaságának vezetésében is, nem csak a tengerentúlon. Emellett Izrael felgyorsította katonai hadműveleteit Libanonban, és a hónap végére – ugyan törékeny – tűzszünetet is kötött a Hezbollah-hal. Emellett, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, a szíriai dzsihadista ellenállás villámtámadást indított Szíriában és az ország második legnagyobb, kétmilliós lakosságú városát Aleppót pár nap leforgása alatt elfoglalta. Megint tovább lépve egyet, hirtelen az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kilátások is gyorsat változtak és bár a leköszönő elnök a hírek szerint még a lehető legnagyobb mennyiségű fegyvert szeretné az ukránok rendelkezésére bocsátani január 20-a előtt, már az ukrán elnök is nyíltan kezdett arról beszélni, hogy nem elég erősek az oroszok által elfoglalt területek visszaszerzéséhez és arra csak diplomáciai úton lát mozgásteret jelenleg. Szóval látható, hogy komoly mozgások indultak be világszerte mindenfelé és ez alól egyébként a piacok sem jelentettek kivételt. Ismét csak anélkül, hogy mélyen belemennénk a rövidtávú mozgásokba, az már most látható, hogy minden, ami amerikai, az erősödni tudott. A legnagyobbat azonban a bitcoin ralizott, majdnem 50%-ot emelkedve az október végi szintekről.

Idehaza csak megerősítést nyert, amit már az ősz folyamán lehetett látni, hogy a magyar gazdaság ismét technikai recesszióba került és a rövidtávú adatok sem biztatnak túl sok jóval. Nem véletlen hát, hogy a kormány új gazdaságpolitikai lépéscsomagot hirdetett meg a jövő évre, aminek a legmarkánsabb eleme a kis- és középvállalatokat célzó hitelprogram, ami több, mint ezer milliárdnyi új forrást akar pumpálni a hazai gazdaságba jövőre. A csomag sikerével kapcsolatban egyelőre sok a szkeptikus hang és a befektetők is úgy tűnik, hogy inkább óvatosak. A forint kifejezetten gyenge a régiós és a nagy devizákhoz képest is, illetve a hónap végén jött a hír, hogy a Moody’s hitelminősítő intézet Magyarország adósságbesorolásával kapcsolatos kilátásokat stabilról negatívra rontotta. Az OTP befektetői azonban szinte semmit sem éreztek a szomorkás hangulatból, hiszen a hazai bank részvényeinek az árfolyama óriási kitörést produkálva két hét alatt 15%-ot emelkedtek és a 21500 forint körüli történelmi csúcsra ugrottak november végére.
 

Daróczi Andor
vagyonkezelési vezető

További híreink, kimutatások

Fejlett piacok

Novemberben nem akadt riválisa az amerikai részvénypiacnak. A főbb indexek mintegy 6%-ot emelkedve óriási kitörést produkáltak a tengerentúlon és ismét történelmi magasságokra ugrottak az elnökválasztás eredményére. A legnagyobb lökést az adta, hogy a republikánus elnök mellett republikánus Kongresszus lesz, így a piacbarát lépések és adócsökkentési elképzelések keresztülvitelének különösebb akadálya nem lesz a törvényhozáson. Ehhez képest Európa nagyjából nullával hozta le a hónapot, bár az autógyártók elleni esetleges védővámok miatti aggodalom egyértelműen negatívra hangolta a kereskedés jellegét az öreg kontinensen.
 

Fejlődő piacok

Folytatódott a feltörekvő piacok vesszőfutása novemberben, nem utolsósorban amiatt, mivel az esetleges amerikai védővámok elsődleges célpontja Kína lehet. Emellett az indiai gazdasági növekedés is lassabban alakult a harmadik negyedévben a vártnál és a szinte azonnal bejelentett mexikói védővám tervek hatására a latin-amerikai piacokba is masszívan beleadtak a befektetők.
 

Menedzselt eszközalapok

Úgy is lehetne fogalmazni, hogy novemberben minden összejött a menedzselt alapok befektetői számára. A részvényes vegyesalapokban az amerikai részvények által dominált kitettség húzta fel az alapok értékét, erre rárakódott a felrobbanó dollár és a gyengülő forint hatása együttesen, végül az extraprofit adó csökkentési programok bejelentése utáni kötvénypiaci kereslet pedig a hazai kötvények hozamát nyomta le (és így a kötvények árfolyamát fel). Nem véletlen tehát, hogy még a tisztán kötvényes menedzselt alap is 3%-ot hozott  a hónapban, míg a részvénytúlsúlyos stratégia több, mint 4,5%-os profittal zárta a novembert.

Befektetési döntések során a cél olyan portfólió összeállítása, amely a befektetett értéket meghaladó hozamot biztosít a befektetőnek. Eszközalapjainkkal a választási lehetőségek széles palettáját biztosítjuk a kockázatkerülőtől a kockázatvállaló ügyfelekig mindenkinek, azért hogy az igényeiknek legmegfelelőbb alapokba fektethessék megtakarításukat. Ahhoz, hogy megtudja, vajon Ön mely befektetői típusba tartozik, töltse ki kockázati kérdőívünket!

Az eszközalapjaink könnyebb összehasonlíthatóságát a hozamokat vizsgáló teljesítményméréssel szeretnénk biztosítani.

Már nem értékesített eszközalapok


Jelenleg értékesített eszközalapok

Az aktuális piaci adatokat tartalmazó kimutatásainkkal a célunk, hogy ügyfeleinknek minél szélesebb körű, a piacot leginkább átfogó tájékoztatást nyújtsunk. Ábráinkat ennek figyelembevételével állítottuk össze.

A múltbéli teljesítmények nem szükségszerűen jelzik a jövőbeni teljesítmények alakulását. A befektetési egységek értéke és hozama mind lefelé, mind felfelé változhat, amelyért a Biztosító nem vállal garanciát. A befektető akár a befektetett tőke összegét is elveszítheti. Külföldre befektető eszközalap esetében annak értéke a devizaárfolyamok elmozdulása miatt is változhat. A Biztosító mindent elkövetett annak biztosítására, hogy a leírtak alaposak és teljesek, és a vélemények megalapozottak legyenek. A Hírlevél nem befektetési ajánlat és nem is tekinthető az eszközalap vételére vagy eladására vonatkozó ajánlatnak.

Korábbi hírleveleink