Tavaszi viharkárok

Hogyan készítsük fel otthonunkat a kiszámíthatatlan időjárásra?

Annak ellenére, hogy éppen hogy csak magunk mögött hagytuk az első negyedévet, a heves esőzések, nagy erejű széllökések hatására sajnos idén is számos kár keletkezett. Sokan azt gondolhatják, hogy a lakásbiztosításuk minden esetben fedezi a viharkárokat, pedig a helyzet ennél összetettebb. Most sorra vesszük, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy a biztosító megtérítse a kárunkat, valamint azt is, hogy hogyan érdemes felkészíteni ingatlanunkat a viharos tavaszi időjárásra. 

Viharkárok 2022-ben és ’23-ban

Az UNIQA adatai szerint a tavalyi évben csaknem 1788 viharokhoz kapcsolódó kárbejelentés érkezett a vállalathoz. Ez egyébként az egyik leggyakoribb lakás kár, a bejelentések mintegy 21%-át teszi ki. Ráadásul az előző évekhez képest nagy változás, hogy trendszerűen megjelentek a téli (februári) viharok is, amelyek korábban egyáltalán nem voltak jellemzőek. Szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét, azokra a tipikus hibákra, amelyekre érdemes nagyobb figyelmet fordítani, hiszen, ha elkerüljük őket, biztosítónk minden bizonnyal megtéríti a minket ért kárt.

Az ingatlan állapota és a biztosítás típusa egyaránt számít

Sajnálatos esemény, ha egy nagyobb vihar vagy jégeső után megsérül ingatlanunk, éppen ezért fontos a szükséges karbantartási munkák elvégzése. Ezáltal az épület kevésbé van kitéve az időjárás viszontagságainak, emellett pedig az is garantált, hogy a biztosítás fedezi a kárt. Az is lényeges, hogy szerződéskötés előtt, mindig részletesen tájékozódjunk a biztosítási szolgáltatások köréről, ugyanis gyakran előfordul, hogy a bejelentett kárra egyszerűen nem nyújt fedezetet a lakásbiztosításunk. 

Hogyan jelentsük be a kárt?

A károk észlelését követően az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy digitális felületen is megtehetik. A viharkárt maximum két nappal az eset után vagy az észlelést követő lehető legrövidebb időn belül szükséges bejelenteni. És arról is fontos gondoskodni, hogy ne sérüljön tovább az adott ingatlan vagy gépjármű. A kárszemléig a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat érdemes elvégezni, előtte pedig ajnálott fényképeket készíteni. Számos esetben működhet a digitális kárszemle, ilyenkor a károk felmérése egyszerűen és gyorsan, helyszíni szakértő nélkül, egy mobilalkalmazás segítségével történik.

Tanácsok az UNIQA szakértőitől viharok esetére:

  1. Pár évente ajánlott elvégezni a tetőszerkezet és -cserepek, a vakolat, és vízelvezetők állapotának felmérését szakember segítségével
  2. Nagyobb erejű szelek után célszerű a tetőszerkezet szemrevételezése, nem mozdult-e el cserép, vagy a tető fedését biztosító elem.
  3. Indulás előtt minden esetben győződjünk meg arról, hogy az összes nyílászárót becsuktuk
  4. A kerti bútorokat érdemes védett helyre pakolni
  5. Viharszezon idején kulcsfontosságú otthonunkban az elektronikus eszközök áramtalanítása, így megelőzhetjük a túlfeszültség okozta károkat
  6. A kert karbantartása is lényeges, a telkünkön álló fák száraz ágainak eltávolítása jelentős károktól óvhatja meg értékeinket.

Az UNIQA megoldása: HomeGuard lakásbiztosítás

Szakértőink tapasztalatai szerint a károk háromnegyedét a vezetékes vízkár, viharkár, üvegkár, beázás és villámcsapás teszi ki, ezek pedig minden csomagban biztosított veszélynemek. A biztosítás kényelmesen, kalkulációs folyamat után néhány kattintással megköthető, ráadásul egyszerűbb kár esetén, az online bejelentést követő maximum három munkanapon belül megérkezik fedezet, ellenkező esetben kötbért fizetünk. Emellett a HomeGuard átfogó védelmet nyújtó háztartási balesetbiztosítást is tartalmaz minden fedezeti csomagban.