Mik a leggyakoribb turistacsapdák és hogyan kerülhetjük el őket?

Indul a szezon, júniustól rengetegen szállnak repülőre, ülnek autóba, hogy külföldön keressenek kikapcsolódási lehetőséget. Egy nyaralás mindig tartogat kihívásokat, legyen szó az anyagiakról, vagy az utazás előtti stresszről. Ráadásul külföldi terepen nehezebben ismerjük ki magunkat, így bedőlhetünk a helyi szélhámosok trükkjeinek. Cikkünkben a leggyakoribb turistacsapdákat vesszük sorra, valamint azt hogyan kerülhetjük el ezeket.

Valutaváltás: csak a megfelelő helyen és mértékben

Megérkezve a régóta vágyott desztinációra az egyik legelső teendő a kinti pénznem beszerzése. Fontos leszögezni, hogy a valutaváltás olyan feladat, amelybe a helyi szélhámosok előszeretettel kontárkodnak bele. Ezért minden esetben hivatalos váltóknál szerezzük be a helyi pénznemet és csak szükséges mértékben váltsunk, ugyanis a legtöbb helyen elfogadnak bankkártyát.

Drága fuvarok, trükkös sofőrök

Egy fárasztó repülőút után könnyen elcsábulhatunk, hogy beüljünk az első taxiba amit meglátunk. De jobb, ha óvatosak vagyunk, hiszen a legtöbb városban dörzsölt sofőrök is közlekednek. Ahol elérhető, ott használjuk a tömegközlekedést vagy olyan szolgáltatásokat, amelyeknek van applikációjuk. Az alkalmazáson keresztül követhető, hogy merre visz a sofőr, így túlszámlázás esetén a kezünkben lesz a bizonyíték, valamint az is jó megoldás, ha előre megrendeljük a transzferszolgáltatást. Az is gyakori trükk, hogy a taxis megpróbálja elhitetni velünk, hogy a szálloda, étterem, látványosság, ahova éppen igyekszünk bezárt vagy felújítják. Persze felajánlja, hogy segít, és elvisz egy olyan helyre, ami biztosan nyitva van. Ne hagyjuk, hogy megtévesszen, hiszen könnyen lehet, hogy jutalékért dolgozik kétes színvonalú hoteleknek, éttermeknek.

A nagyvárosok velejárója: zsebtolvajok

Sajnos a népszerű látványosságok környékén, a tömegben könnyű dolga van a zsebtolvajoknak. Hogy megússzuk a kellemetlenségeket csak kevés készpénzt vigyünk magunkkal a városnézésre, strandra, az iratainkat pedig hagyjuk a szállodában. Készítsünk fotót valamelyik személyünket igazoló okmányról, hogy probléma esetén fel tudjuk mutatni a hatóságnak. A bankkártyánkat kibocsátó bank elérhetősége vagy applikációja is legyen kéznél, hogy lopás esetén azonnal le tudjuk tiltani azt.

Barátságos „helyi idegenvezetők”

A kedves helyiek könnyedén kiszúrják, ha turistával találkoznak, gyakran fel is ajánlják, hogy segítenek az eligazodásban vagy éppen a parkolásban. A figyelmességük azonban nincs ingyen. Szinte minden esetben kiderül, hogy nem is szívességről volt szó, segítőnk pedig gondolkodás nélkül benyújtja a számlát. Olcsóbb megoldás, ha az interneten vagy éppen útikönyvekből tájékozódunk.

Ajándék - vagy mégsem?

 A forgalmas helyszínek többségén előfordul, hogy egy barátságos idegen megajándékoz minket egy kisebb értékű szuvenírrel. Aztán később kiderül, hogy a meglepetés pénzbe kerül, ráadásul nem is akármennyibe. Emellett pedig rengeteg árus kínál hamisított ruhadarabokat, kiegészítőket. Ezeket mindenképpen kerüljük el, megvásárlásuk is illegális.

Miért előnyös az UNIQA GoPack utasbiztosítása?

Utasbiztosításunk egyedülálló védelmet nyújt mindazoknak, akiknek utazásuk ideje alatt is fontos a biztonság. Így nem marad más hátra, mint felfedezni a világot! 

  • A díjak és a fedezetek igazodnak az utazási célokhoz. 
  • Családi utazásoknál a felnőttek részére is kedvezményes díjat ajánlunk.
  • Gépjármű assistance kiegészítőnkkel idősebb autóval is bátran utazhat, mert 17 éves korig van fedezet.
  • Ha érdeklik az extrém sportok vagy versenyre, akár edzőtáborba utazik Extrém sport vagy Versenysport kiegészítő biztosításunkkal bátran hódolhat sportszenvedélyének, velünk biztonságban érezheti magát!
  • A nyári időszakban kedvezményes alapdíjakkal számolhat, biztosításunk akár már napi 464 Ft-tól elérhető!